1. fejezet

Sziasztok! A nevem Ashley Bright, és 18 éves vagyok. Anyummal, apummal, és bátyámmal élek Londonban egy kertes házban.
Anyumat Dorothynak, apumat Peternek, tesómat pedig Eric-nek hívják. Eric 20 éves, de olyan, mint egy 5 éves kis srác. Mindig piszkáljuk egymást, és sokszor össze is veszünk, de ennek ellenére nagyon szeretjük egymást, és kiállunk egymásért, ha kell.
Anyum ápolónőként dolgozik, apum pedig rendező. Általában reklámokat és videoklipeket rendez. Van egy legjobb barátnőm is Loren Shilling. Születésünk óta jóban vagyunk, mivel a szomszédban lakik.  Annyit kell róla tudni, hogy 18 éves ő is, és Directionator. Sajnos.. Ugyanis én nagy fanja vagyok a srácoknak.  Igaz, hogy Lore nem szereti a fiúkat, viszont Niallt helyesnek tartja, és pár számukat még szereti is... De azért utálja őket...! Ti értitek ezt?... Na de mindegy.


A nyári szünet első napján boldogan ébredtem fel. Még egy pár percet fetrengtem az ágyban, majd lebotorkáltam a konyhába, ahol anyu épp mosogatott.
- Szia! -köszöntem neki egy nagy ásítás közepette.
- Jó reggelt kicsim! -köszönt vissza.-Hogy aludtál?
- Egész jól.-mondtam, miközben felültem a konyhapultra, és a kezembe vettem egy almát.-Többiek? -kérdeztem teli szájjal.
- Eric Ricnél, apád pedig a nappaliban tv-zik.
- Akkor köszönök neki.-mondtam, majd lepattantam a pultról, és beballagtam a nappaliba.-Cső fater! -nyomtam egy puszit a feje búbjára, majd leültem mellé.
- Cső lányom! -köszönt vissza.
- Mit nézel?
- Tv-t.
- Nem úgy!
- Csatornát.
- Apu!
- A 14-es csatornát.-mindig is szerette húzni az agyam. Folyamatosan ellenkezünk egymással, és párszor össze is veszünk, de akkor elég keményen. Olyankor majdnem egész London hallja.-Na jó! Nem idegesítelek.-nevetett.-Amúgy a Disney-t nézem.
- Disney-t? Közel 50 évesen?
- Milyen közel 50 évesen teeee??? Még csak 45 vagyok! Az hol van még az 50-hez?
- 5 év fater....5 év....! -sosem szerette ha a korával piszkáljuk. Mindig amikor megkérdezik tőle, hogy mennyi idős, ő csak annyit mond, hogy már elmúlt 18.
- Ne akard kihúzni a gyufát! Amúgy meg miért ne?! A Hannah Montana nekem is tetszik.
- Ooooooooooké!
Pár percig csak csendben néztük a tv-t, majd ő törte meg a csendet.
- Amúgy van egy jó, és egy rossz hírem.-fordult felém. Melyikkel kezdjem?
- A rosszal.
- Megint el kell utaznom a munka miatt.
- Mikor?
- Ma este már nem alszok itthon.
- És mi a jó hír? -kérdeztem már kedvtelenül.
- Van egy meglepetésem a számodra.-mosolygott.
- És mi az?
- Öltözz fel rendes ruhába, meg szedd össze magad, addig én meg elmegyek az ajándékodért.
- De mondd már el, hogy mi az! -könyörögtem neki.
- Ha elmondanám már nem lenne meglepetés.-kacsintott.
- Tárgy?
- Majd meglátod.-nyomott egy puszit a fejemre, majd felállt.
- Élőlény?
- Mindjárt jövök! -szólt anyunak már az ajtóból.
- Végre kapok egy kutyust?
- Öltözz!!! -parancsolt rám.-Sietek vissza.-mondta, majd kilépett az ajtón.
- Anyuuuuuuuuuuuuuuuuuuuu!!!!!!!!!!!!! -ordítottam, miközben beszaladtam a konyhába.-Tudod, hogy mi a meglepi?
- Hát....ööööööö.......Nem?! -húzta össze magát.
- Tudom, hogy tudod.-hunyorítottam.
- Nem mondhatom el.
- Szóval tudod.
- Igen, de azt ajánlom, hogy szedd rendbe magad, mert apád párpercen belül hazaér.
- De mégis mi az a nagy meglepetés?
- Annyit mondhatok csak, hogy szerintem nagyon fogsz neki örülni.-mosolygott.
- De....! Aaaaaaaa! -nyöszörögtem.-Na jó! Felmegyek zuhanyozni.-mondtam, miközben a lépcső felé indultam.
Felmentem a szobámba, kerestem valami ruhát a szekrényemben, aztán bementem a fürdőmbe. Gyorsan lezuhanyoztam, fogat mostam, felöltöztem, aztán pedig nekiláttam a hajamnak. Úgy döntöttem, hogy csak összefogom. Miután a hajammal megvoltam jöhetett a smink. Most nem akartam semmi erőset feltenni, hisz nem volt semmi tervem mára. Egyedül csak egy kis alapozó volt rajtam, meg egy kis szempillaspirál. Miután már mindennel készen voltam bekapcsoltam a laptopom és felnéztem facebook-ra, twitter-re meg a blogjaimra, hogy mi a helyzet. Sehol nem volt semmi érdekes, ezért úgy döntöttem, hogy kapcsolok egy kis zenét. Mivel mostanában kicsit padlón vagyok egy Edward nevezetű fiú miatt, akivel kb 1hete szakítottunk elég csúnyán, ezért most a One Direction - Little Things-re esett a választásom. Sosem volt valami nagy önbizalmam. Ed volt az első fiú az életemben, akit tényleg nagyon szerettem, de ő lepattintott egy másik lány miatt. A fejemhez vágta, hogy nem vagyok neki elég jó, és hogy nem érez irántam semmit. Na meg hogy nem vagyok egy szupermodell... És csak leakart fektetni. De ez nem jött neki össze, és szerintem ez tette be nála a kiskaput. De nem csak Ed miatt voltam padlón. Engem mindig is piszkáltak. Sosem voltam elég jó senkinek. Valaki mindig elvárt tőlem valamit, amit én nem tudtam valóra váltani. Anyuék mindig is azt szerették volna, hogy tökéletes legyek. Igaz, hogy sosem mondták ki, de én mindig is tudtam. Aztán ott vannak az emberek... Nem vagyok egy gyönyörűség, ezért visszahúzódó is vagyok, szóval nincs sok barátom. Egyedül Lore az, aki megért, és elfogad olyannak, amilyen vagyok.
Miközben ezek a gondolatok jártak a fejemben észre sem vettem, hogy elkezdtem sírni. Gyorsan letöröltem a könnyeim, mert kopogtak.
- Ki az? -szóltam ki.
- Eric.-szólt vissza.
- Gyere!
- Szia húgi! -jött be a szobámba.
- Szia!
- Csak azért jöttem, hogy szóljak, hogy itt van az ajándékod.-mosolygott.
- Oké. Mindjárt megyek.-mosolyogtam rá vissza. El is feledkeztem a meglepimről. Miután Eric kiment a szobámból, kinyomtam a zenét, majd elindultam lefelé. Ahogy a lépcső aljához értem megálltam.-Hol vagytok? -szóltam.
- A konyhában.-anyu.
- De a meglepetés a nappaliban van.-mondta apu, és a hangjából ítélve mintha mosolygott volna.
- Oooooooké.....-mondtam, majd elindultam a nappali felé. Ahogy egyre közeledtem a helyiség felé egyszer csak olyan volt, mintha valaki köhögött volna. Gondoltam apuék közül volt valaki, ám ahogy beléptem a nappaliba rájöttem, hogy nem ők voltak azok.
- Meglepetéééééééés!!!!!! -állt fel a kanapéról 5 eszméletlenül helyes fiú. Én csak álltam a nappali ajtajában, nem volt pulzusom, levegőt is elfelejtettem venni és csak leesett állal bámultam a fiúkra.
- Na ne! -gyorsan hátat fordítottam a fiúknak, és erősen behunytam a szemem.-Oké Ash! Te teljesen bekettyóztál. Tízig elszámolok, és mire kinyitom a szemem felébredek.-motyogtam.-1,2,3.......10! -kinyitottam a szemem, és hirtelen megfordultam. Sehol senki.-Tudtam én, hogy csak meghülyültem.-mondtam úgy, mintha ez természetes lenne, mire egy kuncogást hallottam a közelből. Egy nagyon ismerős kuncogást. Mintha már hallottam volna valahol.-Én teljesen hülye vagyok. Na mind egy.-mondtam, és már mentem volna ki, amikor is az 5 fiú ismét visszatért. Volt aki a függöny mögül ugrott elő, volt aki a szekrény mögül, kanapé mögül stb...
- Hééééééééjjjjj!!!! -ordították.
- Az isten....! -kaptam a szívemhez, mivel meg is ijedtem, és tényleg itt vannak a fiúk.
- És mielőtt megkérdeznéd.....nem álmodsz.-nevetett Louis.
- Meg bocsájtanátok nekem egy pillanatra? -kérdeztem, és a választ meg sem várva rohantam ki a konyhába. Megtámaszkodtam a konyhapulton, nagyokat sóhajtoztam és csak bámultam magam elé.-Eric! Vizet! Most! Kérlek! -szóltam a fiúnak.
- Na?! -vigyorgott apu.
- Miért nem szóltál, hogy hazahozod a One Direction-t? -sziszegtem a fogaim közt.-És egyáltalán mit keresnek itt?
- Gyere! -fogta meg apu a kezem.-Bemutatlak nekik.-húzott a nappali felé.
- Ne! Apu! Ne! El fogok ájulni!
- Gyere már! -nevetett.-Nem lesz gond.
- Vázolom a helyzetet... Ők lenni One Direction..... Én lenni Directioner...Naaaaagyon nagy fan..... Én lenni közelükben, akkor placcs.... Én elájulni..... Tetszik érteni? -beszéltem hozzá, mint egy fogyatékoshoz.
- Maradj már! -pöckölte meg a homlokom.-Nem lesz semmi bajod.
- De ha meghalok, akkor az a te hibád lesz! -mutattam rá.
- Vállalom ezt a kockázatot.-nevetett. Megfogta a kezem, és a nappali felé kezdett cibálni. Nagyon izgultam, és féltem is egyben. A lábaim úgy remegtek, mint a kocsonya, a szívem egyre hevesebben kezdett verni, és levegőt is alig kaptam. Mikor beléptünk apuval a nappaliba, minden szempár ránk szegeződött.-Fiúk! Ő itt a lányom Ashley. Ashley, ők itt a One Direction.
- Szia Ashley! -köszöntek kórusban.
- Szi...Sziasztok! -nyögdécseltem alig hallhatóan.
- Látom sikerült meglepnünk.-mosolygott Liam.
- Ühüm.-bólogattam félénken.
- Te lenni Directioner? -viccelődött Harry.
- Igen.
- Nyugi! -nevetett Niall, és felállt a helyéről.-Lazíts! Nem harapunk.-jött oda hozzám, és átkarolta a vállam.
- Tudom.-mosolyogtam.
- Ha megölellek, akkor elájulsz? -kérdezte nevetve.
- Öööööö... Nem tudom... Csak nem.-nevettem én is.
- Na gyere! -mosolygott, majd megölelt.-Tényleg igaz, hogy Niall adja a legjobb öleléseket. Elég kellemes az ölelése. És az illata is nagyon jó.-Na?! -távolodott el tőlem.-Túl élted? -mosolygott.
- Azt hiszem.-nevettem.
- Akkor már mi is megölelhetünk? -mosolygott Liam is.
- Szerintem igen.-nevettem, mire a többiek csak mosolyogtak. Felálltak a kanapéról és egyesével mindegyikőjük megölelt. Az alatt a kb 1 perc alatt a mennyországban éreztem magam. Nem hittem el, hogy ez tényleg megtörténik velem. Képtelen voltam felfogni. Az ölelések után a srácok visszaültek a kanapéra, mi apuval pedig velük szemben foglaltunk helyet a másik kanapén.
- Srácok! Mi akkora parasztok vagyunk! -szólalt meg Louis, miközben a 4 srácra nézett.-Még be sem mutatkoztunk Ashleynek.
- Fölösleges.-mosolyogtam.
- De azért illő lenne.-mosolygott Harry is.-Szóval! Én Harry vagyok.
- Én Liam.
- Louis.
- Zayn.
- Én meg Niall.
- Én pedig Ashley Bright. De nyugodtan szólítsatok csak Ashnek.
- Amióta itt vagyunk eddig ez volt a leghosszabb mondatod hozzánk.-nevetett Zayn.
- Ha feloldódik lesznek majd hosszabbak is.-szólalt meg apu.

Még párpercet beszélgettünk, majd rátértem a lényegre.
- Amúgy hogy hogy itt vagytok? -kérdeztem.
- Apukád mondta, hogy nagy fanunk vagy, és megkért minket, hogy had találkozhass velünk.-Liam.
- De hogy találkoztatok? Vagy hogy vetted fel a kapcsolatot velük? -néztem apura.
- Én fogom rendezni a következő klipjüket.-válaszolt apu.
- Ez király!! -mosolyogtam.
- És lenne itt még valami.-jött be anyu is a nappaliba.
- Micsoda?
- Én is megyek apáddal Franciaországba.
- Ma?? -kerekedtek ki a szemeim.
- Igen, ma.
- De mégis minek? Mármint te mindig itthon szoktál maradni velünk.
- Igen, de most ez az utazás pont beleesik a házassági évfordulónkba, és mivel Franciaország amúgy is egy romantikus hely, úgy döntöttünk, hogy én is megyek, és ott ünnepeljük meg.-mosolygott anyu.
- Akkor egyedül maradok itthon?
- Eric is itthon marad.-apu.
- Jó, de ő sosincs itthon. Mindig valahol máshol lebeg.
- Akkor sem kell megijedned, mert így sem leszel egyedül.-csatlakozott hozzánk Eric is.
- Miről nem tudok még? -sóhajtottam.
- Pár hétig 100%, hogy lesz társaságod.-vigyorgott bátyám.
- Bizony.-mosolygott anyu is.
- A fiúknak 1-2 hétig nincs semmi dolguk, és megkértem őket, hogy addig költözzenek ide és vigyázzanak rád/rátok.-mondta apu.
- Ez most komoly? -néztem apuékra, majd a srácokra, akik csak hevesen bólogattak.-Na jó! Most mondjátok meg, hogy hol van a kandi kamera, vagy az egész házat feltúrom.-ezen mindenki elkezdett nevetni.
- Nincs sehol semmiféle kamera.-apu.
- Srácok! Most ne nézzetek hülyének! -fordultam az 5 fiú felé, majd hirtelen vissza apuhoz.-Apu! Te jól érzed magad? Az is kész csoda, hogy még élek!!! Mi lesz velem több napig? Megfogok patkolni! Fiúk! Fogjátok be a fületeket! -fordultam ismét a fiúkhoz, majd megint vissza apura.-Mind az öten félistenek!! Már most az ájulás szélén állok!!!! -mondtam, mire mindenkiből kitört a nevetés. Jobban mondva a fiúk csak mosolyogtak/vigyorogtak, apuék meg röhögtek.-Higgyétek el, hogy egy Directionert nem jó ötlet összezárni a One Directionnel.
- Befejezted? -nézett rám apu nevetve.
- Be.
- Nem lesz gond nyugodj már le.-még mindig nevetett.
- Nem fogunk kinyírni vagy ilyesmi.-nevetett Louis is.
- Én nem is attól félek, hogy nekem lesz bajom.-nevettem én is.
- Tök visszahúzódó típusnak tűnsz, szóval szerintem nem lesz gáz.-vigyorgott Zayn.
- Holnap már nem ezt fogod mondani.-nevetett Eric.
- Egy só, mint száz.-szólalt meg anyu.-Nekünk fél négyre már a reptéren kell lennünk. A srácok pedig maradnak, és már mától itt alszanak. Persze csak ha még van kedvük maradni.-nézett a fiúkra.
- Persze, hogy van.-mondták.
- El leszünk mi.-kacsintott és mosolygott rám Louis.
- Legalább lesz időnk megismerni egy Directionert.-mosolygott Zayn is.
- Na jó! -állt fel apu mellőlem.-Szerintem mi most menjünk csomagolni.-nézett anyura.
- Jó ötlet.-állt fel anyu is.
- Addig ti ismerkedjek.-mosolygott apu, majd elindultak fel anyuval.
- Én meg átmegyek haveromhoz.-szólalt meg Eric, majd ő is ment a dolgára.

Egyedül maradtam a nappaliban az 5 sráccal. Nagyon zavarban voltam még mindig, ezért csak akkor szólaltam meg, amikor kérdeztek.
- És mennyi idős vagy? -kérdezte Liam.
- 18 vagyok.-válaszoltam.
- Gyerek vagy még.-vigyorgott Harry.
- Mert te nem? -emeltem fel a szemöldökeimet.-Tudtommal csak egy év van köztünk.
- Igen, de én érettebb vagyok, mint te.-ellenkezett velem.
- Óóó! Tényleg?
- Tényleg! -nevetett.
- Ezt nehezen hiszem el.
- Nem is tudom, hogy ki vigyáz kire.-dörzsölte meg az állát.-Várj csak! Beugrott! Mi vigyázunk rád!
- Kértem én, hogy vigyázzatok? -viccelődtem vele.-Amúgy meg tuti, hogy én vagyok az érettebb, és pont.-álltam fel a helyemről, mert kiakartam menni a konyhába egy kis vízért, de Harry is felállt, és elém lépett. Széles vállaival fölém tornyosult, és lepillantott rám. Nem vagyok az az alacsony típus, de Harry kb egy fejjel magasabb, mint én. A szívem megvadult pillantásától. Zöld szemeit az én zöld szemeimbe fúrta, és elmosolyodott, minek köszönhetően előbukkantak a gödröcskéi.
- Biztos vagy te ebben? -vigyorgott le rám. Nem tudtam mit mondani, csak óvatosan bólintottam egyet. Éreztem, hogy az arcom piros pírt vesz fel, és ezt az is megerősítette, hogy Harry még jobban elvigyorodott.
- Mindjárt...mindjárt jövök.-mondtam nagy zavaromban, és kimentem a konyhába.
Ahogy engedtem a pohárba a vizet egy mély hang ütötte meg a fülemet, mire kicsit összerezzentem.
- Zavarba hozott téged.-hirtelen hátra fordultam, és Zaynt pillantottam meg, ahogy testét hanyagul a pultnak támasztotta.
- Tessék?
- Harry. Zavarba hozott téged.-mondta ismét, miközben feltúrta a pulcsija ujjait, így szabad kilátás nyílt tetoválásaira, majd kezeit a mellhasa előtt összekulcsolta.
- Dehogyis! -tagadtam mindent, majd beleittam a poharamba. Ő csak féloldalas mosolyra húzta száját, és picit felnevetett, majd egy pillanatra lenézett a földre.
- Még most is piros az arcod.-vissza felnézett rám, majd elindult felém. Megállt előttem olyan szorosan, hogy a mellhasunk között alig volt hely. Én a csapnak nyomultam, de ő még egy lépést tett előre. Fejét fülemhez emelte. Éreztem forró leheletét, minek köszönhetően egyre gyorsabban szedtem a levegőt.-Vagy ennek most én vagyok az oka? -duruzsolta búgó hangján a fülembe, majd egy finom puszit nyomott a nyakamra. Ajkai csak súrolták a bőrömet, de mindenem beleremegett, és zihálni kezdtem. Elemelte arcomhoz tekintetét, és láttam, hogy nagyon mosolyog.-Tetszik, hogy ezt váltom ki belőled.-mondta, majd sarkon fordult, és kiment a konyhából.
-Ez meg mi volt? -suttogtam, és mereven magam elé bámultam, mikor már kiment. Miért csókolta meg a nyakam? Mit akar tőlem? És mi volt ez a nagyon furcsa viselkedés? Mintha nem is ő lett volna. Mármint igaz, hogy nem ismerem még annyira, de a srácok előtt másképp viselkedett. Most mintha a sötétebbik éne nyilvánult volna meg.